Kezdőlap » Benyújtásra került “A határ nem gát – munkára készen” című projektünk pályázata

Benyújtásra került “A határ nem gát – munkára készen” című projektünk pályázata

2017. december 15-én ismét benyújtottuk hátrányos helyzetű munkanélküliek képzését célzó, határon átnyúló együttműködésen alapuló pályázatunkat. A pályázat ezúttal a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. mint főpályázó javaslatára, a Nógrád Megyei Önkormányzat jóváhagyásával akciótervként került benyújtásra az “INTERREG Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020” 3. prioritástengelye keretében. Alapítványunk az egyik együttműködő partner, a szlovák fél pedig ismét a losonci Istota, n. o. Döntés 2018 tavaszán várható.

A projekt lényegi elemeit korábban már bemutattuk. Most három sikertörténetet kívánunk megosztani, mely a jelen projekt módszereit megalapozó “Sikeres lépések a munkához” projektjeinkhez kapcsolódik. Alapítványunk 2009-ben indította el első “Sikeres lépések a munkához” című projektjét, melynek célja volt a leghátrányosabb helyzetű, de megfelelő motivációval rendelkező ügyfelek munkaerő-piacra való tartós visszajutásának segítése egyéni esetkezelés és csoportos szociális munka segítségével. A későbbiekben is ennek az első projektnek a jó gyakorlatait vittük tovább, illetve a felmerülő igények és tapasztalataink alapján új elemeket is felvettünk programjainkba. Az azóta eltelt évek során hozzánk forduló ügyfeleink különféle társadalmi helyzetből, különféle eredetű hátrányokkal indulva kerültek alapítványunkhoz: a nyolc osztályt végzett, gyerekével együtt a szülei által eltartott, harmincas roma nőtől kezdve, aki még sosem dolgozott, a viszonylag jó egzisztenciális háttérrel rendelkező, érettségizett, iskolázott, de szintén nem önálló, élettársával és felnőtt fiával élő anyáig. Legnagyobb és leglátványosabb sikereinket azoknál értük el, akik a legtöbb hátránnyal indultak, akiknél a legnagyobb volt a társadalmi elszigetelődés, a leszakadás – ugyanakkor a legnagyobb elismerést is ezektől az ügyfeleinktől kaptuk.

Az elsőként említett hölgy volt az egyik legnagyobb sikerünk. Sosem akart tanulni, fiatalon gyermeket szült, egyedülálló anyaként nevelte gyermekét, illetve mindkettejüket a szülei tartották el, még dolgozni sem akart soha. Programunk a jelentkezők toborzása során felkeltette érdeklődését, és egy ismerőse is ajánlotta neki, aki már elvégezte a programunkat (nagy sikerként és elismerésként értékelhető az is, hogy második Sikeres lépések a munkához programunk legtöbb résztvevője már az első program résztvevőinek ajánlására került hozzánk). A képzés minden egyes foglalkozásán aktívan vett részt, nem hiányzott, a feladatokat teljes erőbedobással teljesítette, a mintegy vizsgafeladatnak számító csoportzáró rendezvény szervezésében is tevékenyen részt vett. Képzésünk nemcsak szociális- és munkaerő-piaci kompetenciáit erősítette, hanem motivációit is egy jóval magasabb szintre emelte. Az addig izolációban élő, helyzetéből kitörni nem képes és nem is akaró fiatal nő felnőttként élelmiszer- és vegyiáru eladó képzésre jelentkezett. Többek között alapítványunk ügyfelünk felé nyújtott hatékony érdekképviseletének köszönhetően be is került a képzésbe, és bár képességei nem voltak igazán jók, kitartásának és szorgalmának köszönhetően sikeresen elvégezte a képzést. Ez akkora minőségi változás volt a korábbi életéhez képest, hogy még a szülei is hálásak voltak alapítványunknak, hogy lányuknál mekkora változást tudtunk elérni – soha nem gondolták volna, hogy valaha még tanulásra adja a fejét…

Egy másik kiemelkedő sikerünket egy középkorú roma hölgy esetében értük el. Mindössze 8 osztályt végzett, szakképzetlen roma hölgy volt, aki az erre a társadalmi rétegre jellemzően a rendszerváltás vesztese volt. Egy ideje már a férje tartotta el, munkavégzésre való motivációja az évek során folyamatosan csökkent. Projektünkről egyik együttműködő partnerünkön, a helyi cigány kisebbségi önkormányzaton keresztül szerzett tudomást. Programunkban végig nagy érdeklődéssel, kitartással, erős motivációval, aktívan vett részt, a csoportzáró rendezvény szervezésében pedig vezető szerepet játszott, a főzés java részét is ő végezte. Olyan jól sikerült mind a rendezvény, mind az ételek, hogy egy szakács szakképzés elvégzését javasoltuk neki. Nem volt még benne biztos, hogy tanulni akar, önbizalma sem volt korábban hozzá, de végül a projekt személyiségfejlesztő hatásának eredményeképpen vette a bátorságot, és jelentkezett a képzésre. A nagy arányú túljelentkezés ellenére bekerült a képzés résztvevői közé.  A képzés során a szakmát megszerette, és kitűnő eredménnyel vizsgázott. A képzés elvégzése után rögtön fel is vették őt egy étterembe. Hamarosan ennek az étteremnek a főszakácsa lett. Magabiztossága, önállósága, talpraesettsége egyre nőtt, mert munkáját, tudását elismerték. Vezetőváltás után azonban már nem érezte jól magát munkahelyén, ezért továbblépett. Önálló vállalkozást indított: lakáséttermet nyitott, mely azóta is rendkívül sikeresen működik. 2016-ban hatalmas büszkeséggel mesélte el alapítványunknak, hogy projektünk a “semmiből” mekkora sikerek útján indította el.

Harmadik sikertörténetünk egy állami gondozott, gyermekotthonból több különböző nevelőcsaládhoz kikerült, alacsony intellektuális képességekkel rendelkező, általános iskolát végzett 20 éves fiúhoz kapcsolódik. Jelenlegi családjában megtalálta helyét, de életútja problémás volt. Mostani családjában még mindig a gyerek szerepében tartották, irányították őt. Érettségit adó, esti tagozatos képzésre utógondozója beszélte rá, tehát emellett sem saját elhatározásból döntött. Gyenge képességei miatt ez a próbálkozás eleve kudarcra volt ítélve, egy félévet sem végzett el. Ezután megfelelő iskolát nem találtak neki. Ügyfelünk elképzelési, tervei folyamatosan változtak, nem tartott ki mellettük, és legtöbb elképzelését másoktól vette át, nem saját, belső indíttatásból jöttek, illetve sokszor teljesen irreálisak voltak. Alapítványunk segítségét elfogadta, jól együttműködött, és a felkészítő képzésen teljes erőbedobással vett részt. Képzésünkön önismerete és motivációja, önállósága is rendkívüli módon nőtt, ezért alapítványunk szakembereinek sikerült elérnie azt, amit a korábban vele foglalkozóknak nem: talált magának egy olyan képzést, ami valóban neki való, ami mind képességeinek, mind érdeklődési körének megfelelt. Nappali tagozaton iratkozott be bútorasztalos képzésre, és mivel a motivációja az évek során végig kitartott, minden vizsgáját sikerrel teljesítette, és végül szakmunkás bizonyítványt szerzett. Alapítványunk büszkén vett részt ballagásán…