Kezdőlap » Találkozó “Sikeres lépések a munkához” projektjeink ügyfeleinek

Találkozó “Sikeres lépések a munkához” projektjeink ügyfeleinek

talalkozoSzeptemberben találkozót szerveztünk két „Sikeres lépések a munkához” projektünk résztvevőinek. A találkozót három napban bonyolítottuk le. Volt ügyfeleink örömmel fogadták a lehetőséget.

A találkozón a résztvevők beszámoltak a projekt befejezése óta velük történtekről, örömmel meséltek sikereikről. Kiderült, hogy a „Sikeres lépések a munkához” projekt valóban sikeres volt, mivel a résztvevők el tudtak helyezkedni a munkaerőpiacon, és tartósan bent is maradtak. Volt, aki képzést végzett el azóta, és volt, aki önálló vállalkozásba kezdett. Sikereiket a projektben megszerzett készségek, ismeretek és gyakorlati tapasztalatok alapján, de már önállóan érték el.

Mindez módszereink hatékonyságát és működőképességét bizonyítja, valamint igazolja azok létjogosultságát.

Érdemes lenne a döntéshozóknak is megfontolniuk, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzenek a munkaerő-piaci felkészítő képzésekre mint hiánypótló szolgáltatásra. Felkészítés nélkül a hátrányos helyzetű munkanélküli emberek elkallódnak, tartósan marginalizálódnak, ami nagy gazdasági hátrányt jelent az ország elmaradottabb térségeiben. A jelenleg a gazdaságban tapasztalható munkaerőhiány is csak megfelelően felkészített munkavállalókkal enyhíthető.

A tapasztalatokon túl a résztvevőkkel megbeszéltük a további fejlesztési lehetőségeket is, elsősorban a vállalkozóvá válásra fókuszálva – kiemelten a nők mint önmagában is hátrányos helyzetű célcsoport számára.