Kezdőlap » Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program

Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program 2016. július 29-én hivatalosan is megnyílt. Alapítványunk a 4-es prioritástengelyre, a közintézmények és a határtérségben élők határon átnyúló együttműködésének javítása című programra kíván pályázni a szlovákiai partnerekkel. 

A prioritási tengelyen belül megvalósuló projektek elősegítik a határon átnyúló intézményközi együttműködés szintjének javítását, és az állampolgárok közötti határon átnyúló együttműködések szélesítését. A határon átnyúló intézményközi együttműködés szintje két fő tényezőtől függ: a határtérség intézményeinek – többek között kölcsönös tapasztalatcsere útján javítható – kapacitásától; valamint a határ két oldalán található különböző intézmények közötti együttműködés szakmai szintjétől és stratégiai alapjától.

Hátrányos helyzetű munkanélkülieknek szóló projektünket a korábbi „Sikeres lépések a munkához” és „Fókuszban a Nők” programjaink tapasztalataira alapozva kívánjuk megvalósítani, időseknek szóló projektünk alapját pedig az ebben az évben kidolgozott módszertanunk adja. A szlovák partnerszervezetek kiválasztása megtörtént. Az együttműködő felek az eredményes pályázás érdekében folyamatosan találkoztak Salgótarjánban, valamint a partnerszervezetek székhelyén, Losoncon és Zólyomban. Ezután már a pályázatírás aktív szakasza következik. A benyújtási határidő 2017. november 3.