Archive for szeptember, 2019

Előkészítő találkozók “A határ nem gát – munkára készen” projektünk érdekében

Mivel “A határ nem gát – munkára készen” projektünkön évek óta folyamatosan dolgozunk szlovákiai partnereinkkel, találkozásaink már nem elsősorban a projekttervezésről szóltak, hanem úgymond a részleteket finomítottuk. Azonban minden projekt finanszírozása más, más a megpályázható összeg, a költségvetést újra át kellett dolgozni. Ehhez olyan szakembert találtunk, aki valószínűsíti a program ezen részének sikerességét. Ugyanígy kialakult már a projekt szakmai programját
Tovább…

Új partner “Életrevalók” pályázatunk benyújtásához

Az aktív időskor megteremtéséről szóló, “Életrevalók” című pályázatunk korábbi partnere az intézménynél történt személyi változások miatt már nem tudja vállalni alapítványunkkal az együttműködést. Nemzetközi szakmai kapcsolataink révén sikerült egy új, a feltételeknek és elvárásoknak mindenben megfelelő szervezetet találnunk. Az új partnerszervezet a IMPÉRIUM nevű szlovákiai polgári társulás, mely házi segítségnyújtást (otthoni gondozást) és idősek nappali ellátását (két idősek klubját) működtet.
Tovább…

Hankook Abroncsadományozási Program 2019

A Hankook Tire Magyarország Kft. 2019-ben is Abroncsadományozási Programot hirdetett annak érdekében, hogy segítse azokat a szervezeteket, amelyek tevékenységükkel a társadalom számára fontos szolgálatot végeznek. Az Abroncsadományozási Program keretében a Társaság olyan kisebb alapítványok és egyesületek számára kívánt segítséget nyújtani, amelyek méretükből fakadóan más módon nagyon ritkán, és csak nagy erőfeszítések útján jutnának támogatáshoz. A pályázat célja az alapítványi és
Tovább…

Támogatói döntés “A határ nem gát – munkára készen” akcióterv megvalósítására

2019. május 30-án kiválasztották, azaz támogatásra érdemesnek ítélték “A határ nem gát – munkára készen” című akciótervet, pályázatunk tehát sikeres volt. Sikerünk annak is köszönhető, hogy a projekt részletes kidolgozására több alkalommal is találkoztunk a szlovák partnerszervezettel Losoncon és Salgótarjánban. A projekt tervezésébe a megfelelő szakembereket vontuk be, és az összes partner teljes erőbedobással vett részt a projekt tervezésében és
Tovább…

Újabb pályázati lehetőség nyílt az Interreg program 4-es prioritástengelyére

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma mint Irányító Hatóság és a Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériuma mint Nemzeti Hatóság 2019. szeptember 12-én közösen meghirdette az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program következő pályázati felhívását. A pályázati felhívás tárgya a 4. prioritási tengely esetében: “Közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása”. Specifikus cél: “A határon átnyúló intézményközi együttműködés szintjének javítása
Tovább…