Kezdőlap » Előkészítő találkozók “A határ nem gát – munkára készen” projektünk érdekében

Előkészítő találkozók “A határ nem gát – munkára készen” projektünk érdekében

Mivel “A határ nem gát – munkára készen” projektünkön évek óta folyamatosan dolgozunk szlovákiai partnereinkkel, találkozásaink már nem elsősorban a projekttervezésről szóltak, hanem úgymond a részleteket finomítottuk. Azonban minden projekt finanszírozása más, más a megpályázható összeg, a költségvetést újra át kellett dolgozni. Ehhez olyan szakembert találtunk, aki valószínűsíti a program ezen részének sikerességét. Ugyanígy kialakult már a projekt szakmai programját megvalósító szakembergárda is, akik támogatói döntés esetén a projektet eredményesen meg tudják valósítani.

Jelenlegi partnerünk a szintén losonci Za dôstojný život nevű szervezet (nevük jelentése magyarul: “A méltóságteljes életért”). Céljaik a következők:

  • a társadalmilag hátrányos helyzetű csoportok segítése
  • a hátrányos helyzetű embereknek munkát és megfelelő szállást biztosítani
  • az elhanyagolt és bántalmazott gyermekek és családok segítése
  • a családon belüli erőszak áldozatainak segítése
  • mindig a legkorszerűbb szakmai alapelvek mentén dolgozni

2019. december 17-éig beadandó projektünk előkészítésével kapcsolatban többször találkoztunk, de a fent leírtak miatt ezúttal már a szlovákiai célcsoport megkeresésén és tájékoztatásán volt a hangsúly. Felmértük igényeiket, szükségleteiket, hogy hogyan, milyen módon képzelik életük jobbá tételét. Ismertettük a projekt célját, lehetőségeit, az egyes programrészeket, azok konkrét céljait, a várható kimeneteket, illetve korábbi ilyen irányú tapasztalatainkat, sikereinket. Úgy véljük, sikerült felkelteni érdeklődésüket, és többségük kellően motiválttá is vált a részvétel iránt. Ez szintén a projekt előkészítéséhez tartozik, és megkönnyíti későbbi munkánkat a projektmegvalósítás során.

Találkozásaink időpontjai az alábbiak voltak:

  • 2019. szeptember 20. (Losonc)
  • 2019. szeptember 30. (Losonc)
  • 2019. október 17. (Salgótarján)
  • 2019. október 25. (Losonc)
  • 2019. november 7. (Salgótarján)
  • 2019. november 19. (Losonc)
  • 2019. december 6. (Losonc)
  • 2019. december 10. (Salgótarján)

Találkozóinkon készült fotók:

80398797_525873567998843_3872115576591613952_n_kis
79405678_733657127120759_8150660828912156672_n_kis
78814727_980660642318135_2571906234517028864_n_kis
78756422_474800609840115_1636382535481032704_n_kis
78693849_437841247120965_366201006284865536_n_kis
79377544_486712675281324_6826941020542861312_n_kis