Kezdőlap » Elindult második “Sikeres lépések a munkához” projektünk

Elindult második “Sikeres lépések a munkához” projektünk

Előző projektünk kiemelkedő eredményeire építve újabb pályázatot adtunk be azonos címmel, melyet a bíráló bizottság ismét támogatásra érdemesnek ítélt, így 2011. április 19-én megkezdhettünk második “Sikeres lépések a munkához” programunkat. Nagy elismerés ez alapítványunk számára: bizonyítja, hogy módszerünk, gyakorlatunk hatékony és sikeres, és országosan is egyedülálló, hiánypótló.

Ezúttal hangsúlyt helyeztünk a kistérség falvainak bevonására is, hiszen az itt élő emberek még nagyobb társadalmi hátrányokkal küzdenek. Salgótarjánon kívül a legtöbben Karancskesziből érkeztek, de voltak ügyfeleink az alábbi falvakból is: Karancslapujtő, Karancsság, Szalmatercs, Ságújfalu, Vizslás, Bárna, Etes, Somoskőújfalu, sőt, még a kistérségen kívülről is: Tar, Piliny, Nagylóc. Az ügyfelek toborzásánál ezúttal sokkal könnyebb dolgunk volt: előző projektünk elégedett ügyfelei ajánlották ismerőseiknek új projektünket mint egy nagyon jó lehetőséget. Ezúttal 6 csoportot indítunk, 12-12 fővel.

A felkészítő képzés szerkezete az első “Sikeres lépések a munkához” projekthez hasonló: a kompetenciafejlesztő tréningeket (alap- és kiegészítő modulok) a szociocsoport foglalkozásai követik, végül a képzési szakasz a csoportok csoportzáró rendezvényeivel zárul. A csoportzáró rendezvények egyfajta vizsgaként is felfoghatók: az egyes csoportok önállóan szervezik meg rendezvényüket, a tervezéstől a pénzügyi megvalósításon át a kivitelezésig, bemutatva ezzel, hogy milyen módon épültek be személyiségükbe a tréningeken és a szociocsoporton elsajátított és begyakorolt készségek, képességek, ismeretek.

A program minden csoport esetében fél éves utánkövetéssel zárul, melynek része a személyes kapcsolattartás az ügyféllel és a kimeneti helyekkel (munkahely, képzőhely) egyaránt, továbbá a rendszeres időközönként megrendezett ügyfélklub.